1899. április 22-én megalakult a későbbiekben a világ legnagyobb egyfajtás kutyaegyesületévé váló Der Verein für Deutsche Schäferhunde (SV), vagyis Német Juhászkutya Egyesület, amelynek Max von Stephanitz lovassági kapitány volt az elnöke. Ez a nagyszerű és előrelátó férfiú felismerte, hogy az ipari társadalom kialakulása végső soron a vidéki élet hanyatlását hozza magával, s ezért a juhászkutya számára új hasznosítási módot kell találni. Jól tudta: ahhoz, hogy a fajta fennmaradjon, rögzíteni kell a típust s ily módon létrehozni egy "nemzeti" juhászkutyát, melyben az északi és déli fajták legkiválóbb tulajdonságai ötvöződnek. A folyamat már el is kezdődött, őrá várt a feladat, hogy beteljesítse. Von Stephanitz ugyancsak felismerte az emberi természet gyarlóságát és az emberi törekvések fogyatékosságát. Olyan rendszert kellett kigondolnia, amely nem csupán rögzíti, de meg is őrzi a típust a jövendő generációk idején. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, gondoskodnia kellett arról, hogy a jövő tenyésztői ne térhessenek le az általa kijelölt útról.
Horand von Grafrath
Az első "nemzeti" német juhászkutya Hektor Linksrhein volt. Von Stephanitz a Sparwasser kennelektől szerezte, és átkeresztelte, saját kennelneve alatt: Horand von Grafrathra. Ezt az állatot jegyezték be elsőként az új SV törzskönyvbe, az SZ-be (Zuchtbuch für Deutsche Schäferhunde). Ily módon Horand lett az SZ 1-es. A német juhászkutya szóban és képben című híres
könyvében von Stephanitz a következőket írja: " ...a korszak rajongói szemében Horand a legszebb álmaik megtestesítőjének számított; nagy termetű volt - magassága 61-62 cm ... és még a mai szempontokat tekintve is igen jó középméretűnek mondható, erőteljes csontozattal, szép vonalakkal és nemesen formált fejjel, hibátlan és izmos felépítésű, az egész állat csupa mozgékonyság. Karaktere összhangban volt küllemének kiválóságával : ... gazdája iránti engedelmessége és hűsége bámulatos; legfőképpen pedig: egy úriember nyíltszívű természete határtalan és elfojthatatlan életörömmel párosulva". Horand továbbadta e csodálatos tulajdonságait közvetlen leszármazottainak, s a mai utódokban is tovább élnek .. ."
Hektor von Schwaben
Horand leghíresebb fia Hektor von Schwaben volt, az SZ 13-as. Sieger, vagyis Német nagy champion volt 1900-ban és 1901ben, Anyja a Württembergből származó munkaszuka, Mores-Plieningen, SZ 159 HGH.
A rendszertelenül szaporodó vidéki törzsek, valamint az északi és déli típusok egyesítéséből - ötvözvén mindegyik fajta előnyös tulajdonságait - alakították ki az
új "nemzeti" juhászebet - a német juhászkutyát. A Phylax mint fajtaklub azért bukott meg, mert tagsága nem azt kapta tőle, amit várt; ha a klub megmarad a kitűzött úton, nem tudni, vajon nem vált volna-e a német juhász csupán újabb népszerű kiállítási ebbé. Nagy kérdés, hogy az ipari kor kezdetén, amikor a birkanyájterelő kutyák iránt megcsappant a kereslet, ez az újonnan létrehozott csodakutya vajon nem ítéltetett volna-e arra a sorsra, hogy csupán újabb "munkanélküli" ebfajtaként szerepeljen a Munkakutya csoportban, amely kategória számos ország kutyakiállításán megtalálható. Mindenütt, ahol a német juhász meghonosodott, különösen az angolszász országokban, heves viták folytak arról, hogy különválasszák-e a kiállítási és a munka típust Von Stephanitznak nem voltak efféle kétségei, amikor az SV-t megalapította "Német juhászkutyát tenyészteni annyi, mint munkakutyát tenyészteni" - mondotta, s ez volt gondolkodásmódjának az alapja. Németországban sohasem vetették el ezt az alapelvet. Az évenként megrendezett Sieger győzteseinek munkapróbákon kell átesniük, mielőtt odaítélnék nekik a rangos díjakat.
Von Stephanitz létrehozott egy szervezetet az általa hon szeretett ebfajta fejlesztése és felügyelete céljából, s a fajtát illetően abszolút szaktekintélynek számított. Az SV-nek kezdetben sikerült elfogadtatnia programját, mivel a tenyésztők és a "használók", valamint a kutyabarátok teljesen egyetértettek a fajta fejlesztésével kapcsolatos elvekkel és célkitűzésekkel. Továbbá készek voltak elfogadni a szervezeti szabályzatban foglaltakat, amelyek az évek múlásával egyre szigorúbbakká váltak. Von Stephanitz azon új feladatok fényében értékelte ezt a juhászkutyát, amelyek, vélekedése szerint, előbb-utóbb felváltják majd - ám remélhetőleg teljességgel ki nem szorítják - a nyájőrzés munkáját. A hasznosítandó jó tulajdonságok legfigyelemreméltóbbika nyilvánvalóan a kutya őrző ösztöne, ami jól megmutatkozott abban, ahogy a juhászebek emberemlékezet óta védelmezték a nyájakat mindenféle külső veszély és támadás ellenében. Ez a tulajdonság, melyet a németek "kampftrieb"-nek (harci ösztön) neveznek, nem csupán a képességet, de a hajlandóságot is jelenti a védelemre. A "kampftrieb" szóban benne foglaltatik egy aktív, vagyis támadó, valamint egy passzív, azaz védekező sajátság is. Az SV arra buzdította tagságát, hogy fejlesszék a német juhászkutyafajta sokféle előnyös tulajdonságát, felkészítendő az állatot a jövőben rá váró sokrétű feladatokra.